Terhes zűrzavar (reagálás a Magyar Narancs 2005. november 17-én megjelent Terhes örökség című cikkére) - Magyar Narancs, 2006.01.05.
A magyar lakáspolitikának nagy problémája, hogy nincs érvényes lakáskoncepciója, következésképpen nincs elfogadott célrendszere, ebből eredően az alkalmazott eszközök esetlegesek, azok hatékonyságát nincs mihez mérni. Hogy ez a helyzet megváltozzon, abban segíthetne a sajtó. Elemzéseket adhatna közre, melyek a sokszor leegyszerűsítő, csak az igazság egyik oldalát néző politikusi nyilatkozatokon túlmutatva, azzal foglalkozhatnának, hogy mi, miért történik a lakáspolitikában, és mi az, amit tenni kellene. Sajnos a Magyar Narancs ezzel éppen ellentétes szerepet vállalt, amikor közreadta Bugyinszki György írását a lakáspolitikáról.
Miután Bugyinszki írása mintegy karikaturisztikus eltúlzása annak a zűrzavarnak, ami a politikai reklámszövegek hatására az átlagpolgár fejében kialakult, értelmetlenség lenne vitába szállni hajmeresztő állításaival. Hiszen azokat egyrészt azért ismétli el, mivel ő is sokszor hallotta, másrészt saját választott témája iránti közönyével magyarázhatóan, cikkét téves adatok sorával illusztrálja. Szerinte a Fészekrakó program "igazságosabb" és "rászorultságelvűbb" mint a korábbi lakáspolitika, úgy véli, hogy "majd minden szakértő szerint" az "állami bérlakások nagyságrendjének növelésével lehetne a magyarországi lakáshelyzet javulásáért a leghatékonyabban tenni." Bugyinszki szerint "idén 50.000 panellakás felújítását tervezik" (nyilván karácsony és újév között), továbbá "Fészekrakóval eddig 16 ezren éltek, ami 40 milliárdjába került az államnak" miközben a 40 milliárd az a hitelösszeg, amit a 16 ezer igénylő egy része (kisebbik fele) vett fel a bankoknál, és azt nem az állam, hanem ők fogják visszafizetni. Hogy ez végül mennyibe fog kerülni, azt az állam is szeretné tudni. (Az igénybevevők másik fele az un. félszocpolt vette igénybe.) Az is rejtély, hogy miért emlegeti a szerző a "jegybanki alapkamat folyamatos, bár kényszeredett csökkentését". Durva tárgyi tévedésből bőven akad még, de hagyjuk itt abba. Bugyinszki cikkével kapcsolatban ő maga is, az olvasók is, én is akkor járunk el a legjobban, ha minél hamarabb elfelejtjük.
Miután a költségvetés évente valóban több, mint 280 milliárdot költ valamilyen formában lakáscélú támogatásokra, és ez - több évet figyelembe véve - előbb-utóbb a családok többségét érintheti, továbbá azért, mert ezen a területen az elmúlt években elég érdekes dolgok történtek, néhány mondatban akkor is érdemes "elmélázni az országvezetés lakáspolitikájáról", ha a Magyar Narancs Bugyinszki György cikkének a közlésével tulajdonképpen már deklarálta, hogy mennyire tartja fontos témának a lakáspolitikát.
2000-ben az Orbán-kormány lépett, az addigi passzivitást aktivitás váltotta fel. A bérlakásállomány növelésére pályázati rendszert indítottak el, a nyertes pályázatok alapján mintegy 10.000 bérlakásnak kellett volna felépülnie, ám még 4.000 sem épült fel. Ami felépült az valós igényeket szolgál, ebben az értelemben tehát nem beszélhetünk pazarlásról, ám a kitűzött célnak, a bérlakás állomány arányának érezhető növeléséhez közelébe sem sikerült kerülni. Jó magyar szokás szerint a tanulságok levonására ezúttal sem került sor, pedig ezzel csökkent volna annak a demagógiának a mozgástere, amely ma is - változatos konstrukciókban, állami, vállalkozói, vagy közhasznú szervezetek szerepvállalásával - a tömeges bérlakásépítést erőlteti. A támogatott lakáscélú hitelek rendszere azonban, ha a vele szemben megfogalmazott kritikákból levonjuk a politikai indíttatású túlzásokat, igazi sikertörténet. A régóta halmozódott kielégítetlen igények, a sokat szidott központi bérintézkedések és a támogatott lakáscélú hitelek együttes hatására családok százezrei tudtak végre előrelépni lakáshelyzetük javításában. Én, Bugyinszkival ellentétben nem tudom, hogy mit tett Medgyessy "nagyon csendben, és tapogatózva", de azt tudom, hogy mit tett hangosan, és nyilvánosan. 2002 tavasza helyett csak 2003 nyarán vezette be a nagyrészt szakmailag is indokolható, és szükséges korlátozásokat. Előtte azonban bejelentette, hogy ezt nem fogja megtenni. Majd ismét bejelentette, hogy további szigorításokra már nem kerül sor.
2003 végén azonban ismét szigorított. Ezeket a korlátozásokat, szemben a nyári változtatásokkal, már nem lakáspolitikai, hanem költségvetési szempontok indokolták. A döntéshozók egyrészt azt hitték, ha nem lépnek, a megelőző időszakra jellemző volumenű marad a támogatott hitelek iránti igény, másrészt a magas jegybanki alapkamatok a rendszer üzemeltetését az állam számára nagyon megdrágították. Az akkori szigorítások indokoltságáról érdemes lenne vitatkozni (természetesen nem Bugyinszkival, aki minderről mit sem tud) hiszen az akkor bevezetett szigorítások valóban "szétverték a rendszert" ezzel a döntéshozók ma sem kívánnak szembesülni.
2003 a támogatott hitelek költsége (a 240 ezer forintos SZJA visszaigénylési lehetőséget is beleszámítva) az igénybevevőknek sokszor negatív volt. Ez azt jelenti, hogy bizonyos hitelösszegig nominálisan is kevesebbet kellett a 15-20 éves futamidő alatt visszafizetni, mint amennyit az ügyfél a folyósításkor felvett. A 2003 decemberi megszorítások után "ellenkező irányba lengett ki az inga". Az adófizetők pénzéből támogatott hitel a használt lakásokhoz felvehető hitelek esetében lényegesen drágább, az új lakások esetében pedig nagyjából ugyanolyan drága lett, mint a mindenféle támogatás nélkül nyújtott, az autóvásárlások finanszírozásában már megszokott, devizaalapú hitel.
Ez természetesen azt jelenti, hogy a támogatott hitelek után a kormány teljesen feleslegesen fizet ki sokmilliárdos támogatást.
Miért állt elő ez a helyzet? Nos, ha utólag akarunk okosak lenni, akkor már 2002 tavaszán be kellett volna állítani a támogatott hitelek rendszerét úgy, hogy a teljes hitelköltség az akkori negatív szám helyett 4-5 százalék legyen, és elviselni azt az egyszeri rohamot, amit a régóta halasztott igények, és a központi bérintézkedések gerjesztettek. Amikor 2003 decemberében a kormány megijedt, többek között azt sem vette figyelembe, hogy a riasztóan nagy számok nagyrészt éppen annak köszönhetőek, ahogyan a szigorításokat végrehajtották. Az emberek nem buták. Ha azt hallották (másodszor is) Medgyessytől, hogy nem lesz szigorítás, tömegesen rohantak a bankokhoz, hiszen aki lemarad, az kimarad. Igazuk volt. Ha a vegyiparban is úgy szabályoznának, mint a lakáspolitikában, minden nap felrobbanna néhány gyár.
2004 végére már az is láthatóvá vált, hogy a lakáspolitikában tényleg megjelenik az a megtakarítás, amit már 2003 decemberében is tervezni lehetett volna. Ekkor a kormány nem azt választotta, hogy a hitelek támogatását növeli, hanem más, meglévő lakáspolitikai eszközöket fejlesztett tovább. Ezek az önmagukban helyeselhető lépések azonban csak a politikai marketingben állnak össze programmá, a valóságban nem képeznek konzisztens rendszert. Kétségtelen, hogy a lakáspolitika irányítói, ha lelkiismeretesen akarják ellátni a feladatukat, nehéz helyzetben vannak, hiszen az a közel 300 milliárdos költségvetési forrás, aminek a lakáscélú felhasználásáról gondolkodni lehet, a fennálló problémákhoz képest kevés, a lehető leghatékonyabb felhasználása ezért is nagy kihívás. A Bugyinszki György cikkéhez hasonló írások csak látszólag segítik az ő helyzetüket, azt sugallva, hogy a lakáspolitikai problémák egyszerűek, néhány politikai frázissal leírhatók. Rosszul szereti a kormányát az, aki az Orbán féle rendszer "kirívó igazságtalanságáról", Medgyessy "csendes tapogatózásáról" Gyurcsány "igazságosságáról", "tényleges célcsoportról" papol, és nem kéri számon a tényleges problémák megoldását szolgáló célok megfogalmazását, és az ezekkel összhangban lévő eszközök alkalmazását.
Varga Dénes, a DEM Információs és Gazdaságkutató Iroda ügyvezető igazgatója
Vissza...
Megvásárolható munkáink
Aktuális munkáink
Korábbi munkáink
________________________