Fél évvel a Fészekrakó program után - Építési Piac, 2005. szeptember
Dinamizálta-e a lakáspiacot a Fészekrakó program?
A Fészekrakó program sok család számára jelent segítséget. A lakástámogatási rendszer új elemeinek bevezetésekor a kormány igen óvatosan járt el, hiszen a költségvetési források szűkösek, és a támogatási rendszer meglévő elemei, elsősorban a támogatott hitelek rendszere, már amúgy is igen jelentős kiadással járnak. Ezért a kormány csak arra vállalkozhatott, hogy viszonylag szerény eszközökkel a támogatási rendszer hatékonyságát javítsa, azt igazságosabbá tegye, és a lehetőségek függvényében kissé tompítsa a lakáspiaci recessziót. A programtól tehát nem várhatjuk azt, hogy ismét dinamizálja a lakáspiacot.
A kereskedők jól tudják, hogy akciókkal ugyan ki lehet üríteni a raktárakat, de nem lehet biztosítani a kereslet tartósan magas szintjét. A 2000-től bevezetett támogatási rendszer, de még inkább az azóta is sokat szidott bérintézkedések 2002-2003-ra olyan szintre tornázták fel a keresletet, amit a 2005-2006-os években szükségszerűen követ bizonyos visszaesés. A megnyíló lehetőségek (és a támogatási rendszer szigorítását megelőző hoszszas kormányzati hezitálás) robbanásszerűen növelték azoknak a számát, akik lakáshelyzetükön változtattak. Kevésbé kedvező támogatás esetén ezek a családok 2005-2006-ban, vagy később vásároltak, építettek volna, így az ő keresletük most hiányzik a piacról.
Ebben a helyzetben nemcsak a lakáspiac újbóli dinamizálása, hanem akár a visszaesésé elkerülése is csak nagyságrenddel nagyobb költségvetési forrásokkal lenne lehetséges. Alapvetően a reáljövedelmek növekedésére "vár" az a szerep, hogy újabb családok tudjanak, tömegesen a lakáspiacra belépni, és a kereslet visszatérjen a 2003. évi szintre. Ebben a lakáspolitikának nagyon fontos, de mégiscsak másodlagos lehet a szerepe.
A Fészekrakó programnak - mennyiségi oldalról nézve - tehát nem volt, és nem is lehetett az a célja, hogy a lakásépítési piacon a kereslet korábbi szintjét fenntartsa, hanem csak az, hogy a piaci kereslet (átmeneti) kimerülésének hatását mérsékelje. Kétségtelen, hogy ezt a szerepét be is töltötte, persze olyan mértékben, amit egy 200 milliárd forint feletti költségvetési forrást felemésztő támogatási rendszerben néhány további milliárddal el lehet érni.
A Fészekrakó program sajtóban is megjelent számszerű eredményei (4390 hitelszerződés, melynek többségét használt lakásokhoz használják fel, 7409 használt lakáshoz felhasznált ún. félszocpol) mutatják, hogy ezekre a lakáspolitikai eszközökre igény van. Ugyanakkor a lakáspiac és a lakáshitelezési rendszer normális működése esetén legalább évi 150 ezer lakáscélú szerződéssel kell számolni. (Az idén is, tavaly is az első félévben 50 ezer felett volt a szerződések száma. A 4390 "fészekrakó" szerződés ezen belül értendő.) Nem tudhatjuk, hogy azok közül, akik a Fészekrakó program keretében vették fel a hitelt, hányan lehettek, akik e nélkül is igényelték volna az államilag támogatott, vagy a deviza alapú hiteleket. Valószínű azonban, hogy jelentős részük csak jövőre, vagy azt követően jelenhetett volna meg a bankok pultjainál. A "félszocpol" igénylőinek alacsony száma pedig egyértelműen mutatja az ingatlanpiac pangását. (És a kényszerű, költségvetési megfontolásokból alkalmazott adminisztratív korlátozások, elsősorban a 35 éves korhatár hatását.)
Jó irányba lépett-e a Fészekrakó program?
A gyermekek után járó támogatások összegét, ha azt a lakáspolitika stabil elemének kívánjuk tekinteni a jövőben is, évente valorizálni kellene. Ami eddig történt (hagyjuk elinflálódni, majd hirtelen nagy összeggel emeljük, ismét hagyjuk elinflálódni, majd megint jelentős emelés jön, és így tovább), az nem jó, hiszen mindazokat indokolatlanul hátrányos helyzetbe hozza, akik a mindenkori emelések előtt használják fel a támogatást. A szocpol legutóbbi emelése annyiból jó, hogy nőtt a felvehető lakástámogatások összege, azon pedig gondolkozni kellene, hogy az erre fordított forrásokat nem lehet-e hatékonyabban felhasználni a lakástámogatási rendszeren belül.
A Fészekrakó program jelentősen bővítette a "félszocpol" felvételének lehetőségét. Ez nagyon pozitív lépés, hiszen a rendszert igazságosabbá és hatékonyabbá teszi. Ugyanez mondható el a lakbértámogatás új rendszeréről. Ezért is lenne jó, ha ezek az elemek a jövőben, persze a lehetőségek függvényében, erősödnének (az összegek növelése mindkét támogatási formánál, a korhatár eltörlése a félszocpol esetében). Jó lépés volt az állami garanciavállalás kiterjesztése a lakáscélú hitelekhez szükséges önerő csökkentése érdekében. Ez akkor is igaz, ha ennek a lakáspolitikai eszköznek a jelentőségét általában erősen eltúlozzák.
Melyek maradtak a támogatási rendszer alapproblémái?
Az állami szerepvállalást a lakáspiacon igen komoly érvek indokolják. A lakásállomány értékének megőrzését, lehetőség szerinti növelését hosszabb távon sem lehet kizárólag a piacra bízni. Általában ezzel lehet megindokolni, hogy a támogatások nagyobbik hányadát a kevésbé rászorultak, a kisebbik felét a jobban rászorultak kapják. Ezért ezt az arányt nem lehet megfordítani, a cél csak fokozatos, és kisebb mértékű módosítás lehet. Mindazonáltal a támogatási rendszer legfontosabb alapproblémája, hogy milliós nagyságrendű azoknak a családoknak a száma, akik a rendelkezésre álló támogatásokkal sem képesek javítani lakáshelyzetükön.
Még mindig nincs társadalmi, szakmai és politikai konszenzuson alapuló lakáskoncepció. Van, aki a kevésbé, van, aki a jobban rászorultakat támogatná erőteljesebben, van, aki inkább a vállalkozások érdekeit tolerálná jobban. Visszatérő "álom" a tömeges bérlakásépítés is. Vannak, akik általában is korlátoznák az állami szerepvállalást, vannak, akik növelnék. Meg kellene próbálni konszenzusra jutni ezekben a kérdésekben.
Vissza...
Megvásárolható munkáink
Aktuális munkáink
Korábbi munkáink
________________________